Super User

Super User

A Bihari, valamint az ország különböző pontjairól érkezett mézlovagrendek vonultak fel a városban szeptember utolsó hétvégéjén. A jubileumi X. Bihari Mézes Nap hagyományos programjait egy rendhagyó esemény előzte meg.

Új helyszín, a Szent István tér adott otthont ebben az évben a Tájak-Házak-Ízek Fesztiválnak.

Energiatakarékossági intézkedések a városban, az önkormányzat első félévi gazdálkodása, közbeszerzési eljárások és pályázati eljárás eredménye. Többek között ezekről döntöttek a képviselő-testület szeptember 29-i ülésén.

 

Több energiatakarékossági intézkedést is bevezet az önkormányzat az emelkedő rezsi árak okán. Ezt sajtótájékoztatón jelentette be Muraközi István. Az intézkedési tervet a szeptember 29-i képviselő-testületi ülésén fogadták el a képviselők.

Március 28-án sajtónyilvános esemény keretein belül adták át a Gróf Tisza István Kórházban az új MR-készüléket. A labor teljes felszerelése az MR-biztos kiegészítőkkel, vizsgálati felszerelésekkel együtt bruttó 447 millió forintos hazai forrásból valósult meg.

A Bajnóca Népdalkör tagjai székely dallamokkal köszöntötték a Karácsony Sándor-emlékpad avatójára érkezőket. A Bihari Népfőiskola székháza előtt található padot a 20. század legnagyobb nevelőjének, a szabadművelődési mozgalom vezetőjének sokrétű munkásságának elismeréseként állították.

Komoly mérföldkőhöz érkezett a Bihar Termálliget gyógyászati célú fejlesztése a március 29-én megtartott bokrétaavató ünnepséggel.

Az elmúlt évről szóló beszámolók, köztük a tűzoltóság, a rendőrség és a polgárőrség 2021-es tevékenysége volt napirenden a márciusi képviselő-testületi ülésen.

Berettyóújfaluban 16 szavazókörben 7 693-an jelentek meg a szavazáson április 3-án. Ez 66,90%-os részvételi arányt jelent, néhány százalékkal kevesebbet, mint az országos adat (69,54%).  Az országgyűlési képviselő-választás mellett népszavazás is zajlott, így három szavazólapon voksolhattak a szavazók.

Télűző farsangi délutánt tartottak a Bodorka NépmesePontban, valamint a Bihari Múzeumban február utolsó szombatján.

3. oldal / 37

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap