Stratégiai együttműködési megállapodást kötött egymással a Krones Hungary Kft., a Berettyóújfalui (BSZC) és a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC).
A Magyarországi Református Egyház Országos Óvoda Programjának köszönhetően új református óvoda épül a Fürdő utcán. A 751 millió forintból megépülő Szivárvány Református Óvoda alapkövét szeptember 16-án helyezték el.
A tervezés kezdetétől számítva közel öt év munkájának gyümölcse volt augusztus 20-án az a pillanat, amikor átadásra került, és a nagyközönség számára teljes mértékben látogathatóvá vált a berettyóújfalui közgyűjtemények háza: a Sinka István Városi Könyvtár és a Bihari Múzeum.
27. alkalommal szervezte meg a Bihari Népművészeti Egyesület nagy sikerű népi kézműves gyermek alkotótáborát, melynek célja, hogy a fiatalabb korosztály is láthassa, nagy-, és dédszüleik mivel foglalatoskodtak.
Augusztus 20-a a magyar keresztény állam alapításának ünnepnapja. A nap egyben I. István király szentté avatásának évfordulója, a katolikus egyház főünnepe, amikor is államunk alapítójára, Magyarország fő védőszentjére emlékeznek.
A Szent István-napi programsorozat második napján rég nem látott, nagyszámú közönség gyűlt össze, és ünnepelte országunk születésnapját, a Kelemen Kabátban, valamint az idén negyvenéves KFT zenekar koncertjével, illetve a nagyváradi Mystique Majorette csoport bemutatójával.
A magyar egészségügy napja egy 1992 óta minden év július 1-jén megtartott ünnepnap hazánkban. Ebből az alkalomból adtak át elismeréseket, és köszönték meg az egészségügyben dolgozóknak azt az emberfeletti munkát, amit a koronavírus-járvány ideje alatt végeztek városunkban.
Az egészségügyi dolgozókat, a bentlakásos idősek otthonának és a szociális otthonok lakóit, illetve alkalmazottait követően februárban országszerte elkezdődött a védőoltásra regisztráltak oltása.
Négy oltópontot alakítottak ki abban a Gróf Tisza István Kórház (GTIK) területén található épületben, ahol a koronavírus-járvány végét követően a Büntetés-végrehajtási Egészségügyi Központ (BVEK) fogvatartottjai fognak gyógyulni.
A Mood Swing koncertjével zárult a Zenés Nyári Esték idei programsorozata
Módosult, és most már áthalad Berettyóújfalun a Kéktúra útvonal
Új helyszínen találkoztak a bihari térség nyugdíjasai
Lezárult a belterületi útfejlesztési projekt első üteme Berettyóújfaluban
Varázslatos produkciók az államalapítás ünnepe alkalmából
„Adj békét, Uram…” – Tizenhét bihari alkotó műveiben elevenedett meg Szent István öröksége
Nagy László Márk előadása a hullócsillagok legendáiról és a magyar csillaghagyományokról
„Margittai” Papp Gábor szakmai közreműködésével zajlott az idei képzőművészeti alkotótábor