A jó idő beköszöntével folytatódnak az építkezések
Vásárcsarnok épül a piactéren, bicikli utak kapcsolódnak be a városi közlekedésbe, fecskelakások épülnek, a városháza energetikai felújítása is elkezdődik, valamint a városi parkok és terek is teljesen megújulnak hamarosan Berettyóújfaluban. Bővebben
Hivatása a zene
Édesapja zeneisége, egy elfelejtett hangszernév, a kilencvenes évek fúvószenekarának fénykora és a megannyi külföldi turné alapozták meg Hegedűs Imre, a berettyóújfalui zeneiskola vezetőjének mostani karrierjét. Bővebben
Ételosztó szekrények a rászorulók megsegítésére
Két szabadtéri ételosztó szekrényt helyeznek el magánszemélyi kezdeményezésre városunkban, az OTP Banknál, illetve a posta épületének előterében, Berettyószentmártonban. A részletekről február 22-én sajtótájékoztató keretében számoltak be. Bővebben
Disznótoros nap
Hagyományteremtő szándékkal tartották meg az első disznótoros napot a Civil Udvarban március 2-án. A szervezők színes programokkal, különféle versenyekkel, bábelőadással és kóstolási lehetőséggel készültek a látogatóknak. Bővebben
Új reménységek a berettyóújfalui női fociban
A Bihari Női Futball Klub 2018 szeptemberében húsz, hét településről érkező fiatal lánnyal kezdte meg újra a szezont. A csapat kerete olyannyira elkötelezett futballistákból áll, hogy féléves fennállásuk óta minden meccsükről nyertesként jöhettek haza. Bővebben
Új autók és hulladékgyűjtők
Öt új hulladékszállító autó és több ezer hulladékgyűjtő edényzet érkezett a Bihari Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. telephelyére, melyeknek bemutatására február 21-én került sor. Az új kocsik és edényzetek a régi eszközök pótlását szolgálják. Bővebben
Több mint 20 napirend a képviselő-testületi ülésen
A polgármesteri hivatal és a városgazda elmúlt évről szóló beszámolója, önálló képviselői beadványok, új szolgáltatással bővülnek a Herpály-Team Kft. tevékenységei, a „Berettyóújfalu, az én városom” című pályázat kiírása. Napirendek az év első hónapjának utolsó napján megtartott képviselő-testületi ülésen. Bővebben
prev
next

    2019. január

    2019. február

    2019. március

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap