A XVIII. Fekvenyomás diákolimpia Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei döntőjének adott otthont a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Eötvös József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája.
Idén is megrendezték a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” című versenyt a Nadányi Zoltán Művelődési Ház Erdélyi Gábor termében.
A diákok két kategóriában 5-6. illetve 7-8. évfolyamon méretették meg magukat. Először a szabadon választott prózai szöveget olvasták fel, majd a kisebbek a Szent László király utolsó győzelme című szöveggel, a nagyobbak Ravasz László: Cseresznyervirág című művével birkóztak meg. A háromtagú zsűri egyik tagja Szémáné Veres Gabriella értékelte a versenyt.
Idén is megrendezték a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” című versenyt a Nadányi Zoltán Művelődési Ház Erdélyi Gábor termében.
Verses rigmusokkal, nagy hangzavarral, hangos csörömpöléssel és kiszebáb égetésével próbálták meg elűzni a telet a Széchenyi István Tagiskola tanulói. Az alsó tagozatos diákok farsang alkalmából jelmezbe bújtak és nagy lármával igyekeztek elkergetni a hideg évszakot február 20-án.
Városunk kórháza új gyógyászati eszközöket kapott a TAMA Hungary Kft adományának köszönhetően. A gyermek-osztály új EKG eszközzel valamint spirométerrel gazdagodott, amely a gyermek pulmonológiai szakrendelő diagnosztikai palettáját erősíti majd.
Berettyóújfalu költségvetési rendeletének tárgyalásával kezdődött a február 22-i képviselő-testületi ülés a városházán. Döntés született még pályázatokról, támogatásról és az új zöld pihenőpont helyszínéről.
Irodalmi esti kvíznek adott helyet január 23-án délután a Nadányi Zoltán Művelődési Ház Erdélyi Gábor terme. A közösségi agymozgatóra felnőtteket és diákokat vártak magyar irodalom témakörben.
Amikor beszámolót készítünk Berettyóújfalu elmúlt évéről, akkor nem elég 2017. január 1-jéig visszatekintenünk.
Ünnepélyes istentisztelet keretében iktatták be tisztébe Kiss Jánost, a Berettyóújfalui Baptista Gyülekezet új lelkipásztorát. A január 13-i ünnepi alkalmon Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke hirdetett igét.
Régi használati tárgyak, változatos állat- és növényvilág. Ezek jellemzik a városunkban található Szász Tanyát, amely valamivel több mint tíz hektáron terül el az Óberettyó ölelésében. A birtokot a berettyóújfalui Szász István hozta létre. A tanyagazda a régi tárgyakhoz és tanyasi élethez való vonzalmát a bölcsőből hozta magával, a birtokkal szüleinek állít emléket.
Kül- és belpolitikai kérdésekről is beszélt Schiffer András a művelődési házban
Emlékezés a legnagyobb székelyre
Saját szerzeményű dalok is felcsendültek a Bihari AMI tanári hangversenyén
Lakossági fórum keretében mutatkozott be a Mi Hazánk Mozgalom képviselőjelöltje városunkban
„Kávéval a világ körül – Cserjétől a csészéig” – Szuna Noémi előadása
A képviselő-testület február 26-ai ülése
Emlékezés a kommunizmus áldozataira
Elűzték a telet a Széchenyi Tagóvoda Napocska csoportos busócskái