A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában két országos útfelújítási program részeként idén mintegy 1200 kilométernyi út teljes körű felújítása indult el.
Egy kormányhatározatnak köszönhetően a Bihari Református Egyházmegye gyülekezetei 370 millió forint fejlesztési támogatásban részesülnek.
Március 15-én, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulóján a Berettyóújfaluban megtartott ünnepi rendezvények 10 órakor istentisztelettel kezdődtek a berettyóújfalui baptista imaházban.
Az emberek biztonsága és a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság bűnmegelőző, illetve felderítő munkájának segítése érdekében térfigyelő kamerákat telepítettek a város tíz pontján.
Több mint egymilliárd forintot fordíthat fürdőfejlesztésre Berettyóújfalu. A részleteket a március 23-án megtartott sajtótájékoztatón jelentették be.
Az önkormányzat képviselő-testülete január végén döntött arról, hogy köszöntő csomaggal üdvözli minden 2018. január 1-től született új polgárát.
A Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést vehette át Dr. Sohajda Attila, a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke, a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház Intézeti Gyógyszertára vezetője.
Újszülött újraélesztő készülékkel bővült a Gróf Tisza István Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályának eszközpalettája.
A legszebb galambokat mutatták be és díjazták a Nadányi Zoltán Művelő-dési Házban. A rendezvényen több mint 180 szárnyast láthattunk és minden fajtából kiválasztották a legtöbb kritériumnak megfelelő győztes madarakat.
A Mood Swing koncertjével zárult a Zenés Nyári Esték idei programsorozata
Módosult, és most már áthalad Berettyóújfalun a Kéktúra útvonal
Új helyszínen találkoztak a bihari térség nyugdíjasai
Lezárult a belterületi útfejlesztési projekt első üteme Berettyóújfaluban
Varázslatos produkciók az államalapítás ünnepe alkalmából
„Adj békét, Uram…” – Tizenhét bihari alkotó műveiben elevenedett meg Szent István öröksége
Nagy László Márk előadása a hullócsillagok legendáiról és a magyar csillaghagyományokról
„Margittai” Papp Gábor szakmai közreműködésével zajlott az idei képzőművészeti alkotótábor