160 étel készült a fesztiválon

Új helyszín, a Szent István tér adott otthont ebben az évben a Tájak-Házak-Ízek Fesztiválnak.

Az idei alkalom középpontjában most is a főzőverseny állt, melynek első helyéért ezúttal 38 csapat szállt ringbe, de több diákokból álló társaság is megmérettette magát a szeptember 10-ei programon. A főzés során a zenei aláfestést a Sonivius Vappae biztosította, a zenekar a „Fakanál táncoltató” címet viselő műsorával szórakoztatta a csapatokat, valamint a főtérre kilátogatókat.

A főzőverseny neves zsűrijének dolgát idén is kellőképpen megnehezítették a csapatok. Opóczky István zsűrielnök az eredményhirdetésen kiemelte: a rendkívül felkészült gárdák fantasztikus ételeket készítettek. Az ítészek ezúttal is több különdíjat osztottak ki, jutalmazták többek között a legjobb pörköltet, köretet, illetve levest készítő társaságokat, de a legvidámabb és legkreatívabb csapatok is elismerésben részesültek. Ami a helyezéseket illeti, harmadikként Kozma Szabi és csapata végzett, második helyen a Hermesi Hegylakók zártak, míg az első pozícióban új győztest avattak a Súlyos Sasok személyében. Az 5 évvel ezelőtt alakult gárda menüsorán – a tájegységre összpontosítva – kecske szerepelt, melynek részeit különféle ételkészítési technológiákkal és tálalással mutatták be a budapesti iskolákban vendéglátást tanító mesterszakácsok. A csapat desszertje böszörményi szilvás lepény volt.

 

Számos színpadi és kísérőprogram szerepelt a felhozatalban

 

Jó ebédhez szólt a nóta Bakóczi-Szűcs Imre, Mohácsi József, Nagy Anikó és Juhász Adrienn előadásában. A nótaénekeseket Puka Károly és zenekara kísérte.

A vállalkozó szelleműek egy igazán érdekes program részesei lehettek, a Magyar Nemzeti Mentődrónpilóták Egyesületének jóvoltából ugyanis drónokat reptethettek. A 2018 novemberében alakult, pálosvörösmarti székhelyű egyesület tagjai hét eszközt mutattak be a fesztiválon. A társaságnak az összes régióban vannak drónpilótáik, akik a katasztrófavédelemmel, a rendőrséggel, illetve egyre több mentésben résztvevő szervezettel együttműködve segítenek a bajbajutottak felkutatásában. Az egyesület várja a leendő drónpilóták jelentkezését. Bárki jelentkezhet, akinek affinitása van vagy a drónozáshoz, vagy a bármilyen nemű segítségnyújtáshoz, és ezt a kettőt a munka során ötvözni tudja.

A magyar néphagyományokat újszerűen feldolgozó, a közönséget játékba hívó Kolompos együttes gyermekműsora is helyet kapott a repertoárban. Az 1980-as évek végén alakult formáció tagjai ma is arra törekszenek, mint a kezdetekben: megismertetni, megszerettetni a gyerekekkel és szüleikkel a magyar népzenét, néptáncot, régi népszokásokat, vagyis mindazt a páratlan kulturális kincset, melyet elődeink hagytak ránk örökségül.

A nagykanizsai születésű Bogdán Norbert 10 éves kora óta énekel és gitározik. Egyedi zenei világa a balkáni és magyar népzene, a jazz, valamint a popzene elemeinek sajátos ötvözetére épül. Norbert sok művésszel állt már egy színpadon, városunkban Balogh Csabával kiegészülve adott koncertet.

A kísérőprogramok sorából ezúttal sem hiányozhatott az óriáspalacsinta sütés. A finomságot ismét a Karancsvölgyi Jótevők Egyesületének tagjai készítették el az édesszájúaknak. Emellett népművészeti kirakodóvásár, illetve kézműves játszóház várta az érdeklődőket a fesztiválon, ahol még a Város borát is megválasztották. A nyertes a Cabernet Sauvignon Barrique száraz vörösbora lett.

A napot a Rackajam „Rackák a zűrben” című műsora tette teljessé. A zenekarnak minden koncertje más, soha nem lép fel ugyanazzal a repertoárral. – Nem vagyunk olyan biorobotok, akiknek megvannak a dalaik, amiket aztán mindig ugyanúgy játszanak. Erre teljesen alkalmatlanok vagyunk, úgyhogy állandóan bohóckodunk – tudtuk meg Ferenczi Györgytől. A már lassan 20 éve aktív banda zenéjének három alappillére Petőfi Sándor költészete, a magyar népzene, valamint a woodstocki rock and roll forradalom, de ezeken kívül más műfajokra is nyitottak a tagok. – Bár öt különböző egyén van a színpadon, mindannyian máshonnan jövünk, más dalokat szeretünk, de ezeket mind-mind „betesszük a közösbe”. Ezt a nyitottságot továbbra is meg akarjuk tartani, semmilyen stílusba nem akarunk bekategorizálódni, mert azzal csak megfojtjuk magunkat – tette hozzá Ferenczi György. A zenész arról is beszélt lapunknak, véleménye szerint a magyar ember tehetségmutatója ugyanúgy áll, mint ezelőtt 200 évvel, az semmivel nem lett rosszabb. – Hazánk és a világ tele van minden területen tehetséges, fiatal egyénekkel, úgyhogy ebből a szempontból Magyarország egy elképesztően jó hely – zárta gondolatait az információgazdag muzsikát játszó Rackajam frontembere.

 

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap