A bihari térségben tett látogatást Szijjártó Péter

2020. szeptemberi látogatása után ismét a bihari térségbe érkezett Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter útja elsőként Biharkeresztesre vezetett, ahol a Viastein Kft. betonelem előregyártó üzemének avató ünnepségén vett részt.

A január 18-ai alkalmon Szijjártó Péter gondolatait azzal kezdte, az elmúlt másfél-két évben a koronavírus-járvány miatt a világgazdaságból szinte kizárólag negatív híreket lehetett hallani. Ennek ellenére 2021-ben hazánk minden idők egyik legsikeresebb esztendejét hagyta maga mögött gazdasági szempontból. – A tavalyi évben több mint 5 milliárd eurónyi, vagyis több mint 1.800 milliárd forintnyi beruházás indult el kormányzati támogatással az országban, emellett meghaladta a 4,7 milliót azon magyarok száma, akik dolgoznak. Ezeken kívül a 110 milliárd eurót meghaladó kivitelünk a 34. legjobb exportteljesítmény volt a világon 2021-ben. Az ezen rekorddöntések következtében létrejött 6,4%-os monetáris növekedés lehetővé teszi, hogy folytassuk az elmúlt esztendők adócsökkentésekre épülő gazdaságfejlesztési stratégiáját – mondta a tárcavezető.

A külgazdasági és külügyminiszter arról is beszélt, a Viastein Kft. az ország legnagyobb betonelem előregyártó üzeme, amely mára a világpiacon is versenyképes termékeket tud előállítani. A vállalat Biharkeresztesen megvalósuló beruházása – 3,4 milliárd forintos kormányzati támogatással – összesen 15 milliárd forintba került, és 220 új munkahelyet teremt. – Itt egy 20.000 négyzetméteres üzem jött létre, amely 100.000 köbméter betont használ fel az előregyártáshoz. Ez a mennyiség 2000 lakás, valamint 300-400 családi ház kivitelezéséhez elegendő – fogalmazott Szijjártó Péter, hozzátéve: a termelés 40%-a exportra kerül majd, ami csak növeli a beruházás jelentőségét. A tárcavezető szerint ez az invesztálás újabb lendületet ad a magyar építőiparnak, amely az elmúlt években egyértelműen a hazai gazdaság stratégiai ágazatává nőtte ki magát, hiszen ez a szekció 10 év alatt százezerrel növelte az alkalmazásban álló emberek számát. – A koronavírus-járvány egy teljesen új világgazdasági korszakot nyitott meg, ezért az építőipar teljesítményének dinamikus javulása – időzítés szempontjából – a lehető legjobbkor jön a magyar gazdaság számára.

Szijjártó Péter az avató ünnepség után egy fórumon is részt vett városunkban, ahol Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő mellett a térség polgármesterei és vállalkozói voltak jelen. A külgazdasági és külügyminiszter ezt követően a Berettyó Televíziónak adott interjút, a tárcavezetővel a Berettyó Kulturális Központ Médiacsoportjának vezetője, Kogyilla Zsolt beszélgetett.

 

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap