Naptárban láthatóak a legszebb városi fotók

A „Berettyóújfalu, mindannyiunk városa” című 2021-es fotópályázat eredményhirdetésével, és kiállításmegnyitóval kezdődött a magyar kultúra napi rendezvénysorozat.

A január 21-i rendezvényt Gulyás-Szabó Szilveszter és Herczegfalvi Zoltán, a zeneiskola tanárainak rövid zenés előadása nyitotta. A Makk Kálmán Moziban megjelenteket Muraközi István köszöntötte, aki az először meghirdetett fotópályázat kapcsán elmondta, eredményes volt a kezdeményezés, melyre 69 pályamű érkezett be. A polgármester azt mondta, az online térben zajlott pályázatot Berettyóújfalu Város Önkormányzata és a Berettyóújfalui Települési Értéktár Bizottság 2021-ben azzal a céllal hozta létre, hogy a helyi kötődésű személyek megmutathassák, hogyan látják a város épített, valamint a természeti környezetének szépségét. Éppen ezért nem voltak korcsoportok, és a profik mellett az amatőr fotósok is nevezhettek alkotásaikkal. A polgármester hozzátette, szeretnének hagyományt teremteni, és a jövőben akár további megújult épületek, területek, és természeti örökségek szerepelhetnek majd a pályaműveken.

A pályázat elemeiből született kiállítást Tóth István nyitotta meg. A képeket szakmai szemmel nézve úgy fogalmazott, annak ellenére, hogy amatőr fotók is szerepelnek a kiállításban, a felvételek jól vannak komponálva és megvilágítva. A nagyváradi fotóművész azt is hozzátette, a fotóverseny sikeres közösségi projekt volt, hiszen pályázóként vagy szavazóként a település bármely lakója, vagy elszármazottja bekapcsolódhatott a kezdeményezésbe. Tóth István emellett a fotográfusok, fotóriporterek szerepére is felhívta a figyelmet. Ők a város krónikásai, akik alkotásaikkal az utókor számára különleges értéket hagynak hátra.

A 13 legkiválóbb fénykép alkotója egyenként 100 ezer Ft-tal, illetve egy 2022-es – saját fotóikból álló – városi naptárral gazdagodott. A legszebb fotók április 30-ig a Mozi Galériában tekinthetőek meg. Aki a győztes naptárfotókat otthonában is szeretné látni, az a nyertes fényképekből álló falinaptárt a Zsinagóga Kultúrtérben tudja megvásárolni.

 

 

 

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap