Egészségügyi fejlesztések határon innen és túl

A Gróf Tisza István Kórház adott helyet a Bihar és Hajdú-Bihar megyei önkormányzatok és kórházak által közösen beadott határon átnyúló ROHU-449 egészségügyi projekt magyarországi nyitókonferenciájának.

Az együttműködési program keretében az egészségügyi szolgáltatásokat és az ezekhez való hozzáférést, illetve a sürgősségi esetekkel kapcsolatos orvosi beavatkozások fejlesztését valósítják meg az elnyert mintegy tízmillió eurós támogatásból.

A kórház mozgásszervi rehabilitációs fejlesztést valósít meg több mint nyolcszázhúszezer eurós forrásból. A Bihar Termálliget fejlesztéséhez az önkormányzat mintegy 190 millió forintos önerőt is biztosít, hogy olyan rehabilitációs központot tudjanak létrehozni, amely csökkenti az osztály jelenlegi túlterheltségét. A rendezvényen Bónácz János Berettyóújfalu alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd a város jövőéről szóló prezentációja után egy sajtótájékoztató keretében beszélt a projektről. Dr. Muraközi Zoltán, a kórház főigazgatója elmondta, amint elkészül az új egység az intézmény rehabilitációs osztályának teljes járóbeteg ellátását ki tudják helyezni a strand területére, ahol az új eszközökkel, új kezelési módokkal is állnak a betegek rendelkezésére. Természetesen a fejlesztésekkel egyidőben a dolgozói létszámot is növelni tudják majd. A fürdőben elérhető lesz gyógyvizes medence, iszappakolás, extenziós (nyújtó) kezelés, súlyfürdő, szénsavasfürdő, szén-dioxid gyógygázfürdő, lézerkezelés, valamint a mozgássérültek ellátása is. A Böszörményi Nagy Géza teremben megtartott konferencián pályázati partnerként részt vett Nagyvárad, Margitta, Élesd, Belényes, a Nagyváradi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a Crişana Katasztrófavédelmi Felügyelőség képviselője és a Bihar megyei Salvamont Hegyi- és Barlangimentő Szolgálat vezetője. Szabó József megyemenedzser a Bihar Megyei Tanács képviseletében jelent meg a rendezvényen. Mint említette, ennyi partnerrel eddig még senki nem adott le határmenti pályázatot, éppen ezért ez az egyik legbonyolultabb projekt a RO-HU programban. Elmondása szerint a határon túli kórházak jelentős lemaradásban vannak az itteniekhez képest, ezért nagyobb fejlesztésre lenne szükségük a korszerű ellátás biztosításához. A tervek szerint az eszközbeszerzéseken kívül létrehoznak egy úgynevezett telemedicina-rendszert, amely lehetőséget ad az egészségügyi intézményekben dolgozó orvosok szakmai konzultációjára. Ez a rendszer azért is fontos, mert a résztvevő kórházakon kívül a Bihar-hegységben található Biharfüreden és a Pádis-fennsíkon épülő két hegyimentő központ is be lesz kötve, így a sérülések sürgősségi ellátását már a hegyen el tudják kezdeni. A nyitókonferencián számos prezentáción keresztül ismertették a projekt részleteit.

 

 

 

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap