Elkészült az M35-ös autópálya első szakasza

44 nappal a hivatalos határidő előtt elkészült és ünnepélyesen átadták december 13-án az M35-ös autópálya új szakaszát és a Debrecent délről elkerülő 481-es főutat, amely összeköti az új szakaszt a 47-es főúttal.

Magyarország hamarosan eléri az európai uniós átlagot a gyorsforgalmi utak tekintetében – kezdte beszédét Tasó László, a Miniszterelnökség államtitkára. Úgy fogalmazott, Debrecen és a térség számára is nagy jelentőséggel bír a beruházás gazdaságfejlesztés szempontjából. Egy területi tőkesorrendet felállító elemzés kapcsán megjegyezte az államtitkár, hogy a legnehezebb körülmények között lévő 17 járás közül öt található Hajdú-Bihar megyében, ezért is kiemelten fontos az autópálya, mely az itt élők boldogulását és a gazdaság élénkítését jelentheti. A térség számára gazdaságfejlesztés szempontjából nagy jelentőséggel bír a fejlesztés, a területi tőke erejét javítja, hiszen a környező települések már évtizedek óta várnak a beruházásra. Nagy öröm volt számára, hogy részt vehetett 2014 augusztusában annak a közlekedésfejlesztési koncepciónak a kidolgozásában, amely alapvetően meghatározza a közlekedés fejlesztési irányait Magyarországon – mondta az államtitkár. Ennek magvalósításában pedig Hajdú-Bihar megye jó eredményeket tudott elérni.

Pósán László azt monda, a debreceni déli városrészen élők vagy átutazók számára szembetűnő lesz a forgalomcsökkenés. Az országgyűlési képviselő szerint a gyorsforgalmi útszakasz átadásával a tranzitforgalom el fogja kerülni a városrészt és ezáltal a helyi közlekedés is kényelmesebb, gyorsabb és biztonságosabb lesz, emellett csökkeni fog a légszennyezettség is.

Az autópálya Berettyóújfaluig tartó szakaszának kivitelezése is jól halad, 50%-os a készültség – kezdte beszédét Vitányi István. A gyorsforgalmi út a térség települései számára legalább olyan fontos, mint a megyeközpont számára – tette hozzá az országgyűlési képviselő. – Az elkerülő és az autópálya remélem lehetőséget ad arra, hogy a nagyvállalatok itt létesítsenek beruházásokat Debrecenben. A kiszolgáló egységek pedig Bihar más településein is megépülhetnek, munkahelyeket teremtve – mondta Vitányi István, aki megköszönte az itt élők türelmét az autópálya építés kapcsán.

Papp László, Debrecen polgármestere hangsúlyozta, hogy a Debrecent elkerülő körgyűrű legjelentősebb szakasza készült el a M35-ös és a 481-es útszakaszokkal. A városvezető szerint Debrecent és a térséget is dinamizálni fogja az autópálya, a déli gazdasági övezetben létrejövő új munkahelyek pedig ugyancsak a térség megtartó erejét növelik.

Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatója a beruházás főbb műszaki adatait ismertette. Elmondta azt is, hogy várhatóan 2018 év végétől a teljes Debrecen és Berettyóújfalu közötti, 24 km hosszú szakaszon 2×2 sávon közlekedhetnek majd az autósok. A most átadott autópálya szakasz 17 milliárd forintból készült el, kétszer kétsávos új leálló és középső elválasztó sávval, két csomóponttal az M35-ös és a 4. számú főút, illetve az M35-ös és a 481. számú főút csatlakozásánál. Az 5,5 kilométer hosszú kétszer egysávos 481. számú főútvonal az M35-öst köti össze a 47-es főútvonallal Mikepércs alatt. Ennek költsége nettó ötmilliárd forint volt.

 

K.Zs.

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap