Először tartott tanári hangversenyt a Diószegi Refi

Klasszikus darabok, illetve híres filmzenék csendültek fel a Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola első tanári hangversenyén, amelynek a Zsinagóga Kultúrtér adott otthont.

Az iskola intézményegység-vezetője, Baloghné Pogácsás Anita hírlapunknak elárulta, a különleges alkalom a zenei közösség erősítését, építését szolgálta. Nagy öröm volt ezért számukra, hogy az oktatók egy csodálatos helyszínen léphettek színpadra, és hogy a hagyományteremtő koncert a diákok és a szülők mellett a lakosság körében is nagy érdeklődést váltott ki.

A zeneszerető közönséget Dr. Fekete Károly köszöntötte, akiben az est kapcsán három szó –megmutatkozás, reklám, élmény – fogalmazódott meg. – Nagy szükségünk van az élményre, mert egy olyan világban élünk, ahol rengeteg rútság és szörnyűség vesz bennünket körül. A művészetnek viszont van egy olyan ereje, ami meg tud minket tisztítani. A másik kifejezés a reklám: törekszünk megmutatni a diákoknak, szüleiknek és az érdeklődőknek, hogy a Diószegi Refi művészeti tagozata él és virágzik, várja azokat a tanulókat, akik szeretnék tehetségüket kibontakoztatni. Fontos, hogy ez a talentum közkincs legyen, és megmutatkozhasson – hangsúlyozta a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.

A márciusi hangversenyen Bartha Judit, Kisikán Debóra, Kiss Ádám, Magyar Gabriella, Domján Blanka, Király Tamás, Villás Péter, Hompoth Edward, illetve Balázs Amarilla kápráztatta el a közönséget.

 

 

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap