Így ünnepelt Berettyóújfalu

Idén is vidáman indult a május 1-je Berettyóújfaluban, hiszen a hagyományokhoz híven reggel útnak indult az Ifjúsági Fúvószenekar, hogy a városlakókat élőzenével ébressze.

A megszokott helyszínen, a BUSE pályán már korán elkezdődött a faaprítás, és hamarosan a hagyma is sercegni kezdett a bográcsokban, hogy ebédre elkészüljenek a főzőverseny résztvevői.  Ezzel párhuzamosan a fiúk is melegítettek, mert kezdetét vette a kispályás labdarugó torna. A színpadi programokat az Ifjúsági Fúvószenekar koncertje nyitotta, melyet helyi művészeti csoportok fellépése követett. Elsőként a Piruett Tánc Stúdió növendékeinek produkcióját láthatta a közönség. Az egyesület 2007 őszén alakult Simonyi Kitty vezetésével, s azóta összesen 41 nemzetközi dobogós helyezést ért el, 2016-ban pedig Berettyóújfalu városától megkapta a Kabos Endre díjat is. Utánuk az Igazgyöngy Alapítvány hastánc csoportjai látványos és színes műsorukkal varázsolták el az érdeklődőket. A csoport 11 éve működik, és nevüket országos szinten elismerik, számos hazai és nemzetközi versenyen arattak már győzelmet felkészítőjük, Pappné Vajda Erika segítségével. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola múlt évben alakult Kiselőadók szakköre lakodalmas játékot adott elő. A Diószegi Kis István Református Általános Iskola diákjaitól nyírségi, sárközi táncokat, aerobic és majorett előadást láthatott a közönség.   A délelőtti programokat a Bajnóca Néptánc Együttes előadása zárta. A csoport 2009 óta működik, folyamatos fellépői a helyi és országos rendezvényeknek, fesztiváloknak. Ebédidőben Szabó Eszter nótaénekest, valamint ifj. Miczura Károly és zenekara szolgáltatta a talpalávalót.

Délután következett a várva várt eredményhirdetés, a díjazottak átvehették nyereményeiket. A kispályás labdarúgó tornán a „Tamási” csapat aratott győzelmet. A süti sütő verseny első helyezettje édes kategóriában Erdeiné Tóth Julianna, sós kategóriában pedig a GTIK Idegosztálya lett. A főzőversenyen a Pénzügyesek vihették haza ismét az első helyezettnek járó díjat.

A jutalmak átadását követően ismét az előadók vették birtokba a színpadot, és a Kéknefelejcs Duó népdalcsokra nyitotta a délutánt. Utánuk a Berettyóparti Nyugdíjas Egyesület Senior csoportjának táncbemutatója színesítette a programokat, majd a Szárnyas sárkány interaktív gólyalábas műsor követett. 16 órától már az énekeseké volt a főszerep, így elsőként Kmecz Anna, berettyóújfalui pop-rock énekes műsora szórakoztatta a publikumot, aki saját dalait is elénekelte. Ezt követően a 2016-ban alakult derecskei EZIS Zenekart láthatta a nagyérdemű, akik világi zenét játszottak. Kocsis Tibor az X-faktor győztese szintén megörvendeztette rajongóit műsorával, majd fotózkodni is lehetett vele. A majálisi programokra Szűcs Judith tette fel a koronát, egészen a hetvenes évekig repítette vissza a publikumot, akik közösen énekeltek a „Diszkókirálynővel”. Az egész napos rendezvényen a sok fellépő mellett lehetőség volt a könyvtári és múzeumi játszóházak kipróbálására, arcfestésre az Igazgyöngy Művészeti Iskola munkatársaival, és egészségügyi szűréseken is részt vehettek az érdeklődök ÉDES Egyesület jóvoltából.

SKGy

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap