Hangversennyel zárták az évet

Évzáró, karácsonyi koncertet adott a Berettyóújfalui Ifjúsági Fúvószenekar advent negyedik vasárnapján a Járási Hivatal Fráter László-termében.

A koncert helyszíne ezúttal is megtelt. Az ünnepi hangulatú esten a jól ismert klasszikusokon túl karácsonyi dalokat is játszottak a zenészek. Szilágyi Péter, egykori igazgató-karnagy díját 2015 óta hagyományosan a koncerten adják át. Az állandó és aktív zenekari tagok szavazata alapján a karmester és a kuratórium hozzájárulásával, a fúvószenekarban végzett kitartó és magas színvonalú munkájáért 2018-ban Gál Mihály kapta az elismerést. Tóth Gyula tanítványaként a tubát választotta hangszeréül a 13 éves kora óta aktív zenekari tag. Gimnáziumi tanulmányait is a városban végezte, rendszeresen látogatta a zenekari próbákat és szinte minden fellépésen jelen is volt. Érettségi után Kecskeméten mérnöktanári diplomát szerzett majd a Gróf Tisza István Kórházban informatikus mérnökként kezdett dolgozni. További két diplomát is szerzett, de eközben is aktívan vett részt a zenekar életében. Megbízható tudással, mindig szolgálatra készen támogatta az ötvenegy éves zenekar szakmai munkáját, melynek tagja immár harminc éve. Az elismerésen túl egyszeri anyagi jutalom is illeti a díj tulajdonosát. Az est végén a már hagyományos közös produkció sem maradhatott el, a közönség a fúvószenekarral együtt énekelte a Csendes éjt.

 

Új bútorokkal is gazdagodtak decemberben

A zeneiskola decemberben új iskolabútoroknak és zongoraszékeknek is örülhetett, hiszen EFOP források felhasználásával első ütemben érkeztek új bútorok, hamarosan pedig hangszerekkel és irodai eszközökkel is bővül majd az intézmény. Jó hír az is, hogy az új, korszerű, a Széchenyi István Tagiskola udvarán 280 millió forintból épülő zeneiskola már minden - az építkezéshez szükséges- engedélyt megkapott.

KHSz.

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap