Lezárult a belterületi útfejlesztési projekt első üteme Berettyóújfaluban


A „Belterületi utak fejlesztése Berettyóújfaluban II.” elnevezésű projekt első ütemében elkészült útszakaszok ünnepélyes átadóját tartották augusztus 28-án városunkban.

A TOP PLUSZ (TOP_PLUSZ-1.2.3-21-HB1-2022-00055) program keretében 180 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósult beruházás az alkalomnak is helyszínül szolgáló Bethlen Gábor utca mellett a Balassi Bálint, a Benczúr Gyula, a Jászai Mari, a Lenkei, a Malom, a Nagyváradi és a Szemere utcában, valamint a hozzájuk kapcsolódó útszakaszokon valósult meg, összesen közel 2,8 kilométer hosszan.
 
A most elkészült útszakaszok azonban csak egy részét képezik annak az átfogó fejlesztési programnak, amely Berettyóújfalu belterületi úthálózatának korszerűsítését célozza.
 
A beruházás szükségszerűségét az átadón dr. Vitányi István országgyűlési képviselő is hangsúlyozta, és köszöntőjében úgy fogalmazott, az útfejlesztésekkel a város egyik régóta fennálló hiányosságát sikerül jelentősen csökkenteni.
 
A fejlesztések jövőbeni folytatásáról szólva Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy a jelenlegi uniós ciklusban a korábbi időszakhoz képest a települések szélesebb köre előtt nyílt lehetőség a belterületi utak korszerűsítésére. Hozzátette, a beruházások megvalósulásában a korábbi tervezés során felmért igényeknek is jelentős szerepük volt, ezt pedig a következő uniós ciklus közeljövőben időszerűvé váló előkészítésénél is kiemelten fontosnak tartja.
 
Az átadó ünnepség a nemzetiszínű szalag átvágásával ért véget, ezzel jelképesen is lezárva a beruházás első ütemét.
 


^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap