A Bodorka NépmesePont december 12-én felnőtteket várt dr. Lovas Kiss Antal kulturális antropológus, etnográfus előadására. Az egyetemi docens „A népmesék rejtett élete, avagy igaz történet a népmesékről” című értekezésében engedett bepillantást a népmesék valódi hátterébe.
Ultrahang és CTG készülékekkel, terheléses EKG-val, defibrillátorral, vérvételi centrifugával, illetve egyéb hasznos eszközökkel gazdagodott a Gróf Tisza István Kórház járóbeteg szakellátó részlege.
Teltház fogadta Berettyóújfaluban Kovács Kati Liszt Ferenc-díjas énekesnőt november 22-én.
Zeneszóval és kiállításmegnyitóval indult az első adventi este városunkban december 2-án. Király Márta zongora és a kiállító Csuka Tímea csellójátékával vette kezdetét a Mozi Galériában január 15-ig látogatható tárlat.
A Magyar Katolikus Karitász berettyóújfalui csoportja 2016 óta Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan kenyérosztást szervez a berettyóújfalui katolikus templomban.
Turzó Boglárka széki népdalcsokra nyitotta a Bajnóca Néptánc Egyesület által szervezett, második alkalommal megrendezett Berettyó Gyermek Szóló Néptáncversenyt.
Elkészült és fel is avatták a Berettyóújfalui SZC Arany János Gimnáziuma, Egészségügyi és Közgazdasági Szakgimnáziumának mintakórtermét, melyben a szakképzéshez szükséges eszközpark is rendelkezésre áll.
Magyari Anna, Magyari Luca és Turzó Boglárka éneke nyitotta Erősné Bak Szilvia karácsonyi hangulatú kiállítását a Bihar Vármegye Képgalériában. A „Csillagfényes karácsony” címet viselő tárlaton virágkötészeti alkotások sokaságával találkozhatnak az érdeklődők.
Nagyszabású gálaműsorral, zsúfolásig megtelt nézőtérrel és az őket megillető vastapssal ünnepelték a Bihar Néptáncegyüttes 45 éves fennállását november 23-án a művelődési ház színháztermében.
A XXI. Bihari Számadó Napok a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és Berettyóújfalu Város Önkormányzata által szervezett kétnapos eseményének ebben az évben is a Kabos Endre Városi Sportcsarnok adott otthont.
14. oldal / 25

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap