Újabb mérföldkőhöz érkezett az Express Hűtéstechnikai Szerviz Kft. A több mint 30 éves múlttal rendelkező családi vállalkozás egy közel 300 millió forint összköltségű projekt keretében fejlődött tovább.
Januárban kezdetét vette a piac felújítása, ami miatt némi változással kell számolniuk az ott árusítóknak és vásárlóknak egyaránt.
Ingyenesen lehet E27-es és E14-es foglalatú LED izzókat igényelni március 15-ig. A fontos, a lakosság mindennapjait érintő programra a CYEB Energiakereskedő Kft., illetve Berettyóújfalu Város Önkormányzata jóvoltából nyílik lehetőség.
Jótékonysági napot tartottak Bence gyógyulásáért. A hétéves kisfiúnál áprilisban diagnosztizáltak daganatos betegséget, speciális ápolása és kezelése miatt szülei nem tudták folytatni munkájukat. A nemes célú rendezvény egy nyolcfős baráti társaság kezdeményezése volt. Bencéért egy város fogott össze, és ment el a Nadányi Zoltán Művelődési Házba, hogy valamilyen formában hozzájáruljon felépüléséhez.
Gálaesttel ünnepelte Berettyóújfalu a magyar kultúra napját, valamint a Himnusz megírásának 200. évfordulóját. A hagyományokhoz híven az est folyamán az Erdélyi Gábor-díjat is átadták. A kitüntetéssel ezúttal Magyar Zita fazekas, népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mesterének munkásságát ismerték el.
A Bihari, valamint az ország különböző pontjairól érkezett mézlovagrendek vonultak fel a városban szeptember utolsó hétvégéjén. A jubileumi X. Bihari Mézes Nap hagyományos programjait egy rendhagyó esemény előzte meg.
Új helyszín, a Szent István tér adott otthont ebben az évben a Tájak-Házak-Ízek Fesztiválnak.
Energiatakarékossági intézkedések a városban, az önkormányzat első félévi gazdálkodása, közbeszerzési eljárások és pályázati eljárás eredménye. Többek között ezekről döntöttek a képviselő-testület szeptember 29-i ülésén.
Több energiatakarékossági intézkedést is bevezet az önkormányzat az emelkedő rezsi árak okán. Ezt sajtótájékoztatón jelentette be Muraközi István. Az intézkedési tervet a szeptember 29-i képviselő-testületi ülésén fogadták el a képviselők.
Március 28-án sajtónyilvános esemény keretein belül adták át a Gróf Tisza István Kórházban az új MR-készüléket. A labor teljes felszerelése az MR-biztos kiegészítőkkel, vizsgálati felszerelésekkel együtt bruttó 447 millió forintos hazai forrásból valósult meg.
2. oldal / 25

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap