Újra látható volt a hagyaték

Kürthy Sándor festő, grafikus Berettyóújfaluban született 1921. január 21-én, Budapesten hunyt el 2005. április 7-én. Alkotásai évek óta nem voltak láthatók közösségi térben, ezért szeptember 12-én Kürthy Sándor emlékkiállítás nyílt a város szülöttének alkotásaiból a Mozi Galériában. 

A kiállításon visszaemlékezett Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő - aki rokona is a művésznek - és Porkoláb Lajos a Megyei Népfőiskolai Egyesület elnöke, aki sokat tett azért, hogy városunkba kerüljön ez a páratlan anyag. Mindketten utaltak arra, hogy az alkotó eredetileg zeneszerzőnek készült, később mégis a képzőművészeti pályát választotta. Zenei kötődéséről azt írta nekem 2004. június 20-án kelt levelében: „Nagyapámnak két fiúgyermeke született. Kürthy Sándor, aki zenetanár lett Szászvároson Budapesten, majd Amerikában. Fia Kürthy Zoltán a New Yorki Toscanini zenekar első hegedűse. (…)  A másik fiú apám, Kürthy József, aki zongorázott és hegedült. Tagja volt a zenekarnak. Zongorázni tanított – köztük engem is. Tudott zongorát hangolni, javítani. Operák, zeneművek zongorakivonatait hozatták meg, amit ő hangszerelt meg a zenekar részére. A némafilmek idején ő zongorázott egy ideig a moziban. Sándor bátyám, aki nekem keresztapám volt, idősebb korában hazajött és zeneiskolát akart létesíteni Újfaluban. Erről tárgyalt is az akkori főszolgabíróval Dr. Fényes Györggyel, de ez a terv végül nem valósult meg.”

                                                                                                                                 Kocsis Csaba

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap