A múltidézésen résztvevők lerótták kegyeletüket a II. világháború hősi halottai előtt, akik a legnemesebb kötelességet adták, amit egy katona és egy polgár valaha adhatott a hazájának, az életüket áldozták fel Magyarországért.

A megemlékezés a Kálvin téri világháborús szobornál kezdődött, ahol Bagdi László Bihar elvesztéséről beszélt. – 76 évvel ezelőtt, 1944. október 17-én a világháború egyik legnagyobb szárazföldi ütközete, vagy ahogyan később a történészek elnevezték, a nagy „alföldi páncéloscsata” egyik legvéresebb epizódjaként foglalta el a szovjet Vörös Hadsereg Berettyóújfalut, és került szűkebb hazánk, Bihar, később az egész országgal, majd egész Kelet-Közép-Európával együtt több mint negyven évig a Szovjetunió megszállása alá. Bihar és Magyarország elvesztése nem ezen a napon, és még csak nem is a II. világháborúban kezdődött, éppen ellenkezőleg: ekkor fejeződött be. Több mint hetven év távlatából ma már világosan láthatjuk: a második világégésben egy olyan nemzetek közötti elszámolatlan konfliktussorozat került végleg rendezésre, mely az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződésekig nyúlik vissza – mondta a Bihari Múzeum történésze. Elhangzott, hazánk területének több mint 70%-át, Biharország tartományának háromnegyed részét veszítette el, így Csonka-Biharrá zsugorodott. Bagdi László arról is szólt, miután Magyarország a II. világháborút szintén a vesztesek oldalán fejezte be, a hazánkba bevonuló szovjet hadsereg agresszióját, brutalitását bihar lakossága is keményen megszenvedte. – A honi területről ebben az időszakban több mint százezer embert hurcoltak el kényszermunkatáborba, hogy az ottani háborús pusztításokat velük hozassák helyre. Talán a mai napig kibeszéletlen tragédia, ahogyan számtalan nő szenvedett el nemi erőszakot és bántalmazást. Kötelességünk megemlékezni a városunkból besorozott, és a fronton hősi halált halt katonákról, valamint a megszállás civil áldozatairól – tette hozzá a történész, aki szerint ameddig megőrizzük és ápoljuk ezen személyek emlékét, áldozatuk nem volt hiábavaló.

Az emléknapon elsőként Majláth József református lelkipásztor, majd Rákóczi Jenő római katolikus plébános végzett igei szolgálatot. A Kálvin téri világháborús emlékmű koszorúzása után a nap a Téglaparti temetőben folytatódott, ahol Majláth József igehirdetése után Oláh Zsigmond mártírlelkész új sírját áldották meg. – Lukács evangéliumából szólt hozzánk a vigasztaló ige, melyben Jézus így szól hozzánk: a kövek fognak beszélni. Minden sírkő beszél arról, ki volt az illető, aki a minden élők útjára tért. Oláh Zsigmond, mint református lelkipásztor milyen életet élt, mikor hunyt el, milyen családban született, és hogy milyen élete volt ebben a világban.

A Lelkészi Hivatal udvarán tartott istentisztelet középpontjában is az emlékezés jelentősége állt. Az igehirdetésben elhangzott, hittel, szeretettel, reménységgel kell emlékeznünk családtagjainkra, hősi halottainkra és azokra, akik már előttünk a minden élőknek útjára tértek.

Idén Oláh Zsigmond református hitoktató lelkész unokaöccse, Oláh Zsigmond mondott köszönetet azért, hogy rendszeresen megemlékeznek nagybátyjáról és a II. világháború helyi áldozatairól. A megemlékezés előbb Oláh Zsigmond mártírlelkész református templomban található emléktáblájának, majd az épület melletti hősi halottak szobrának koszorúzásával ért véget.