Oldal nyomtatása

Versenyképesség-növelő támogatást kapott a Mezei-Vill Kft.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át a Mezei-Vill Kft. ügyvezetőjének, Mezei Józsefnek a berettyóújfalui vállalkozásnak nyújtott versenyképesség növelő támogatásról szóló dokumentumot.

A helyi cég a közvilágításban használatos LED lámpákat készítő telephelyén a tárcavezető úgy fogalmazott: A magyar gazdaság Európa egyik hátul kullogó gazdaságából Európa legjobban növekvő gazdaságává vált. Szijjártó Péter a legfontosabb teendőnek a munkahelyek megvédését és új munkahelyek létrehozását nevezte, és elmondta, ezért is helyezte a kormány a gazdaságvédelem fókuszába a beruházó magyar vállalkozások támogatását. A támogatási rendszerről elmondta, 806 magyarországi vállalkozás 377 milliárd forintos beruházásához a kormány 150 milliárd forint versenyképességi támogatást adott. Miután még maradt 18 milliárdnyi forrás, újra meghirdették a programot, amire negyed óra alatt 98 vállalkozás 47 milliárdos támogatási igényt nyújtott be. Szijjártó Péter kitért arra, hogy Hajdú-Bihar megyéből 35 vállalkozás 16,5 milliárd forintos fejlesztéshez kért és kapott összesen 8,2 milliárd forint versenyképességi kormányzati támogatást, amivel 4100 munkahelyet tudtak megvédeni.

Vitányi István országgyűlési képviselő utalva a magyar-román határon átadott új autópályára, azt mondta: a térség megközelíthetősége már nem jelenthet akadályt a befektetőknek. Elismerően szólt a Mezei-Vill Kft. tevékenységeiről, amely mára külföldön is ismert vállalkozássá nőtte ki magát.

A Mezei-Vill Kft. 574 millió forintos beruházásához 287 millió forint támogatást kapott, ezzel 60 munkahelyet véd meg, és olyan technológiai fejlesztéseket tud megvalósítani, amivel növeli versenyképességét a bel- és a külpiacokon. A közvilágítási lámpákat gyártó és telepítő vállalkozás világítóberendezései a magyar települések mellett román, horvát, ukrán városokban is megtalálhatók.

Mezei József, azt mondta, hogy a kormányzati támogatással megvalósuló beruházás során új automata gyártósorokat helyeznek üzembe.