Korszerűbb lámpák világítják meg esténként a várost

Mostantól korszerűbb lámpatestek adnak fényt esténként Berettyóújfalunak. A megújult, LED-es közvilágítási rendszert május 22-én, a város napjának előestéjén adták át.

„Az idei város napja igen rendhagyóra sikerült, az egész világot elárasztó koronavírus-járvány teljesen átírta azokat a forgatókönyveket, amiket erre az évre terveztünk” – kezdte gondolatait Muraközi István. A polgármester szerint komoly fejlesztés valósult meg a településen a közvilágítási rendszer korszerűsítésével. Elmondta, Berettyóújfaluban – műszakilag – legutóbb 2000-ben zajlott közvilágítási újítás. Azóta elavult a rendszer, sok meghibásodást okozott, és a működtetése is sokba került – tette hozzá Muraközi István. A Vilenta Kft. 2015-ben egy tanulmánytervet készített, ezt követően az önkormányzat egy közbeszerzési eljárást folytatott le, aminek eredményeképpen a Mezei-Vill Kft. végezte el a rendszer teljes korszerűsítését. 2795 meglevő lámpatest cseréje történt meg, és 33 új fényforrást szereltek fel. A városnak évente 52-53 millió forintba kerül a közvilágítási rendszer üzemeltetése, amit saját forrásból kell finanszíroznia. – Szükség volt egy olyan megoldásra, mellyel költségeket tudunk megtakarítani. A 12 éves bérleti konstrukció keretében közel 55%-os energiamegtakarítást érünk el, így a 300 millió forintos fejlesztést a megtakarításból tudjuk kifizetni – mondta a polgármester.

A közvilágítási rendszer megújítása közel egy évig tartott. A munkát az a Mezei-Vill Kft. végezte, akinek lámpái már közel 140 településen világítanak hazánkban és külföldön egyaránt. Mezei József ügyvezető szerint az új fényforrások képviselni fogják a magas műszaki színvonalat. – Az 54%-os megtakarítás konstans, ami azt jelenti, hogy ennek az ára 12 évig nem fog emelkedni, 144 hónapig ugyanazt az összeget kell törleszteni. Emellett az évek során még több (10-20% közötti) megtakarítás lesz, mint 54% – tudtuk meg. Az új, modernebb lámpáknak nagyobb, de a szemnek barátságosabb a fénye, és nem mennek olyan gyorsan tönkre, mint az elődeik. Szinte mindig egy egyenlő világítás alakul ki a városban, ami miatt komfortosabb ez a rendszer. A lámpatestek fényeinél a tavasz virágainak színét este is ugyanúgy lehet látni, mint nappal. A kivitelező úgy alakította ki lámpáit, hogy homogén fény alakuljon ki az utcákban. Az ünnepi alkalmat Kocsis Csaba éneke és gitárjátéka tette teljessé.

 


Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap