Oldal nyomtatása

Elültették a második életfát Berettyóújfaluban

Idén második alkalommal ültettek babafát a berettyóújfalui újszülöttek tiszteletére. Május 23-án, a város napján az országos veszélyhelyzetben bevezetett korlátozások miatt az önkormányzati rendezvények ugyan elmaradtak, de a 2019-ben útnak indított hagyományt folytatták, a szülők és nagyobb gyerekeik segítségével a második gömbkőris is a helyére került.

A József Attila Lakótelep parkjában egy emléktáblát helyeztek el a kőris előtt, amelyen idén húsz névvel több szerepel, hiszen tavaly 124, most pedig 144 baba neve került fel a táblára. Bónácz János alpolgármester örvendetesnek vélte ezt a változást, mint mondta városunk életében ezt nevezhetjük igazi gyarapodásnak.  Köszöntőjében kiemelte, az önkormányzat beruházásaival és családbarát intézkedéseivel járul hozzá ahhoz, hogy a családok gyarapodni tudjanak, a felnövekvő generációk pedig a településünkön maradjanak. A fiataloknak Rácz Anikó „A sárga hasú kicsi kígyócska” történetét mesélte el, a szülök nagy örömmel fogadták a gyermekeik számára állított emléket. Az életfa ültetést követően Muraközi István polgármester és Bónácz János alpolgármester koszorút helyezett el a Báthory Gábor szobornál.