Oldal nyomtatása

Bihari Számadó Napok

Idén már huszonkettedik alkalommal tartották meg a Bihari Számadó Napokat, ahol közel hetven kiállító volt jelen termékeivel és szolgáltatásaival.

A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és Berettyóújfalu Város Önkormányzata megbízásából a Berettyó Kulturális Központ szervezésében megvalósuló kétnapos programnak ismét a Kabos Endre Városi Sportcsarnok szolgált helyszínül.

A november 8-ai megnyitón Bondár Sándor, a HBKIK Berettyóújfalui Szervezetének elnöke a kiállításon és vásáron résztvevőkről beszélt. A város intézményei, a környező települések szociális szövetkezeteinek termékei, a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum tagintézményei, őstermelők, kereskedők, kisvállalkozások voltak jelen, de a szervezőknek is külön standjuk volt.

Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár a szellemi, szakmai iránykeresés és iránymutatás, a megerősítés, valamint a visszajelzés jelentőségéről szólt. – Ha ezek a visszacsatolások nincsenek meg, akkor hihetjük azt, hogy elképesztő eredményeket érünk el, de lehet, egy idő múlva azt vesszük észre, nincs körülöttünk senki, így nem jutunk el ahhoz a célhoz, amit kitűztünk magunk elé. Ha azonban van alkalom arra, hogy akár egy ilyen rendezvény keretében is találkozzunk partnereinkkel, akkor egyértelműen megerősítést kapunk, ami motiválja az embert – hangzott el.

Városunk alpolgármestere, Bónácz János elmondta, a Bihari Számadó Napok egy jó lehetőség arra, hogy a kereslet és a kínálat találkozni tudjon.

Szólláth Tibor úgy fogalmazott, jó azt látni, mennyit fejlődött az elmúlt években a bihari térség. – Fontos, hogy ez folytatódjon, mivel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara célja, hogy a vidéki életforma megmaradhasson, az emberek ott találják meg a boldogulásukat, akarjanak vidéken élni. Örülök, hogy ez Biharban elindult. A szakképző intézmények jelenléte is sokat számít ezen az eseményen. A következő nagy kihívás minden közösség életében, hogy hogyan tudunk olyan minőségi munkaerőt biztosítani, ami szükséges egy térség fejlődéséhez – tette hozzá a NAK Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének elnöke.

A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára már húsz éve részese valamilyen formában a számadó napoknak. – Színesebb és gazdagabb termékkínálattal, innovatívabb vállalkozásokkal találkozhatunk ma, mint a kezdetek kezdetén. A leglényegesebb dolog, hogy ilyenkor ősszel mindenki számot ad arról, mi minden történt, milyen előrelépés volt az életükben. Érdemes megállni ekkor egy pillanatra, és ünnepelni azt a sok munkát, melynek a kiállítói asztalokon látszik az eredménye – mondta Dr. Skultéti Éva.

Ebben az évben is négy kategóriában adtak át elismeréseket a számadó napokon. A Nyíri István-díjat – amely a város és a térség gazdaságának egészét szolgáló tevékenység elismerése – ezúttal Nagy Lajos közgazdásztanár vehette át, aki nagy örömmel fogadta a kitüntetést.

A standok elkészítésének igényességét, szépségét is jutalmazták. A Vásárdíj harmadik helyén az ÉDES Egyesület, másodikon a Juhász Erzsébet Hagyományőrző Egyesület, az elsőn a BSZC Bocskai István Gimnáziuma végzett Biharkeresztesről.

Termékdíj kategóriában harmadik Nagyné Gál Edina Renáta, második Mezei István lett. Az első helyezettnek járó elismerést a derecskei Fórián Díszüveg kapta.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara különdíját Mayer András sajtkészítő mester termékei érdemelték ki. A NAK termékdíját Tetétlen Községi Önkormányzata kapta homoktövis termékcsaládjáért. A kétnapos eseményt szakmai előadások és kulturális műsorok is színesítették.

November 9-én került sor a „Bihar Kincse” díj átadására. A felhívást elsőként 2017-ben írták ki. A nevezett pályaművekből a Berettyóújfalui Települési Értéktár Bizottság tagjai korábban már kiválasztottak és kiadtak 25 sorszámot, valamint a mostani eseményen alkotónként egy-egy oklevelet. A „Bihar Kincse” logóval ellátott munkák bekerültek abba a körbe, melyeket az önkormányzat felhasznál a városba érkező vendégek reprezentatív ajándékcsomagjainak összeállításához. A díjazottak: Szatmári Ferenc, Rácz Anikó, Láposi Istvánné, Sárközi Béláné, a Juhász Erzsébet Hagyományőrző Egyesület, az Y-FOOD Élelmiszeripari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Csiga-Ház Szociális Szolgáltató Intézmény és Kígyósné Kovács Angéla.

A kiírás második köre december 14-ig tart, Berettyóújfalu önkormányzata és a helyi Települési Értéktár Bizottság a Tourinform irodába várja a kézműves vagy ipari úton előállított tárgyakat, tartós élelmiszereket és italokat.