Oldal nyomtatása

Rómában mutatkozott be Berettyóújfalu

A Balassi Intézet és a Városok, Falvak Szövetsége támogatásával, a Római Magyar Akadémián adott ízelítőt Berettyóújfalu a város és Bihar népzenéjéből, táncaiból, kóstolót hagyományos ízeiből, és rövid bemutatót a város múltjáról, jelenéről, turisztikai lehetőségeiről.

Berettyóújfalu alapító tagja a 2005-ben alakult Városok, Falvak Szövetségének, melynek elsődleges célja egy olyan kulturális hálózat működtetése, amely lehetővé teszi egymás kulturális értékeinek megismertetését, s ennek kapcsán közös programok kidolgozását a kultúra különböző területein. Ennek keretében Berettyóújfalu kulturális életének szereplői már számos belföldi városban bemutatkozhattak, néptáncosaink évek óta résztvevői a csopaki néptánc-táboroknak, népi kézműveseink többek között Baján, Kőszegen és Balatonfüreden vettek részt sikeres kiállításokon és vásárokban. Emellett pedig nálunk is egyre többen fordulnak meg a tagtelepülésekről.

A Római Magyar Akadémián ezen együttműködés keretében, minden évben négy magyar város kap lehetőséget, így idén – Sátoraljaújhelyt követően, Pápa és Gyula előtt másodikként – Berettyóújfalu következhetett. Puskás István, az Akadémia igazgatója köszöntőjében kiemelte, az intézmény számára rendkívül fontos, hogy minden magyarországi tájegység megjelenhessen a maga jellegzetességeivel, ezzel is bemutatva az olasz fővárosban a magyar kultúra sokszínűségét és a magyarországi települések igazi értékeit. Muraközi István polgármester egy prezentációval, illetve egy erre az alkalomra készült kisfilmmel ismertette Berettyóújfalu történetét, a város jelenlegi adottságait, a helyi intézmények és civil közösségek szerteágazó munkáját. A bemutatóban nagy hangsúlyt fektetett az idegenforgalmi kínálatra, a gyógyvíz és az egyéb rekreációs lehetőségek, a híres bihari vendéglátás kiemelésével. Ez utóbbiba bele is kóstolhatott a háromszáz fős közönség, hisz Berettyóújfaluból, illetve a bihari térségből származó vendégváró falatok és pálinka után töltött káposzta, illetve – a zsákai kapcsolatokon keresztül – Rhédey-borok várták őket. A hangulatról és a hiteles bemutatkozásról a Bajnóca Néptánc Egyesület és a Baraboly Néptáncegyüttes tagjai, valamint Turzó Boglárka népdalénekes és Nagy András Balázs népzenész gondoskodtak. Az asztalokat pedig Dézsi Ferenc, a KÖSZI szakácsának irányításával sikerült megtölteni.