Oldal nyomtatása

Szimulált tömegbalesetnél gyakorlatoztak

Gyerekeket szállító busz, egy rabszállító autó és két személygépkocsi ütközött össze május 9-én délelőtt az M4-es autópálya 219. kilométerszelvényénél.

A közúti baleset szerencsére csak egy gyakorlat keretében következett be, amelyet a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közösen szervezett a társszervek közreműködésével. A több járművet érintő tömegbalesetben összesen csaknem harminc ember megsérült a szimuláció szerint. Két ember kirepült az autóból, többen a járművük roncsai közé szorultak. A helyszínre a berettyóújfalui, a debreceni, a hajdúszoboszlói és a püspökladányi hivatásos tűzoltókat riasztották, munkájukat a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. A terület terepviszonyai miatt alpintechnikára is szükség volt a mentés során, ezért a helyszínre hívták a Hajdú-Speciális Kutató-Mentő Egyesület tagjait is. A komplex gyakorlat lebonyolításában a katasztrófavédelem mellett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság, a Büntetés-végrehajtás, az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Közút szakemberei is szerepet vállaltak. A társszervek képviselőin kívül huszonöt tűzoltó dolgozott a műszaki mentésen. Komoly feladat hárult a mentőszolgálatra is, hiszen a sérülteket sérülésük súlyossága szerint osztályozniuk kellett, ráadásul az egyik súlyos sérült a rabszállítóban utazó fogvatartott volt, őt fokozott őrzés mellett kellett ellátni. A gyakorlatot Sándor László tű. alezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltósági főosztályának helyettes vezetője, Pintér Tamás tű. ezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese, valamint a gyakorlatban résztvevő társszervek vezetői is figyelemmel kísérték. A sérülteket a derecskei I. Rákóczi György Középiskola diákjai és a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium tanulói játszották el közösségi szolgálatuk keretében. A fiatalok a beavatkozók minden mozdulatát feszülten figyelték, hiszen a derecskei diákok közül sokan rendvédelmi pályára készülnek.