Oldal nyomtatása

Disznótoros nap

Hagyományteremtő szándékkal tartották meg az első disznótoros napot a Civil Udvarban március 2-án. A szervezők színes programokkal, különféle versenyekkel, bábelőadással és kóstolási lehetőséggel készültek a látogatóknak.

A rendezvény ötlete már évek óta a Civil Udvar lakóinak a fejében forgott, többször beszéltek már róla. A nap egyik fő tevékenysége egy disznó feldolgozása volt, de emellett több kísérőprogram közül is válogathattak az érdeklődők. Az elveszett kesztyű címmel Pelehács Mihály bábszínházát tekinthették meg, Muraközi István polgármester előadást tartott, illetve főző- és erősevő versenyt is rendeztek. A főzőversenyre helyi, valamint Civil Udvaros csapatok jelentkezését várták. Összesen hét társaság nevezett. A kikötés annyi volt, hogy az étel húsalapanyagának sertésből kellett lennie. A főzést szakértő zsűri értékelte. Az eseményre az Ínyenc Chilikert is kilátogatott, akiknek termékeiből díjazták a főzőverseny első három helyezettjét, a különdíjasokat és az erősevő megmérettetés legjobbját.

A disznótoros napon lehetőség nyílt annak az evezős ergométernek a kipróbálására, amely egy EFOP pályázat keretében került városunkba. A projekt érinti az Észak-magyarországi, az Észak-alföldi és a Dél-alföldi régiót, minden megyében 4-4 településre helyeztek ki ilyen gépet. Berettyóújfalu kettő evezőpadot kapott, egyik a Civil Udvarban, másik a BSZC Bessenyei György Szakgimnáziumban kapott helyet. Az eszköz – melyet bárki használhat, és bárhova, bármilyen alkalomra kihelyezhető – fejleszti az izommunkát, méri az izomteljesítményt, alkalmas arra, hogy egyéni edzésprogramot állítsanak be benne. Városunk a program keretében részt vesz egy rendezvénysorozatban is, így pályázhat a megye legfittebb települése címre. Ehhez minél többen kell, hogy használják az ergométert.

Muraközi István polgármester a „Fiatalok helyben maradásának ösztönzése Berettyóújfaluban” című projektről tartott tájékoztató előadást.

A programból a muzsika sem hiányozhatott, a nap folyamán a Flaska Banda húzta a talpalávalót.

 

Sz.M.