A magyar kultúrát ünnepelte Berettyóújfalu

Négy városban, több mint 50 programmal, számos kulturális téren, köztük Berettyóújfaluban négy rendezvénynapon, nyolc helyszínen több mint tíz programmal ünnepelték a magyar kultúrát.

Nagyvárad és Berettyóújfalu 2001 óta, a két település testvérvárosaival, Debrecennel és Margittával pedig 2016 óta szervezi közösen a magyar kultúra ünnepe eseménysorozatot. Január 21-én rendhagyó irodalomórák, két kiállítás és egy koncert is várta az ünneplőket. Az est első részében a Nadányi Zoltán Művelődési Házban nyílt meg Somogyi Győző festőművész, a Magyar Királyok arcképcsarnoka című kiállítása.

 

19 éve ünneplünk együtt

 

Berettyóújfalu a magyar Himnusz születésének emléknapjára immár 19 éve gálaesttel készül. A színházteremben az est résztvevőit elsőként Biró Rozália Bihar megyei parlamenti képviselő köszöntötte. A képviselő gondolatait úgy kezdte: már az év első napjaiban, mint egy felkiáltójelként jelenik meg a magyar kultúra ünnepe, mely lehetőség arra, hogy a mindennapok forgatagában megálljunk egy pillanatra, és számot vessünk. A képviselő hangsúlyozta, a mi dolgunk a felnövekvő nemzedéknek átadni a kulturális értékeinket, melyeket az elmúlt korok a jelenre örökül hagytak. „Múltunk és jelenünk kultúrájának védelme biztosítja azt a lehetőséget, adja meg azt az erőt, amelynek segítségével jövőnket építeni tudjuk és építenünk kell” - fogalmazott Biró Rozália. A parlamenti képviselő a közösség fontosságára hívta fel a figyelmet. Elmondta, a nemzet mélységét és nagyságát csak közösségként érthetjük meg. Kárpát-medencei magyarságban gondolkodva, összefogással, számunkat fölülmúló erővel, felelősségvállalással és eredményekkel tudjuk megmutatni egész Európának, hogyan kell keresztény értékrend szerint élni, legyőzni mindazt, ami ellenünk fordul és tenni azért, hogy gyermekeinknek itt szülőföldjükön magyar jövőjük legyen.

 

A kultúra olyan, mint az élet: bennünk van a helye

 

Demian Zsolt az RMDSZ Margitta körzeti szervezetének elnöke  Pocsaly Zoltán, testvérvárosunk polgármesterének üzenetét tolmácsolva kezdte ünnepi beszédét: Berettyóújfalunak és Margittának négy komolyabb európai uniós forrásokból biztosított beruházása lesz, melyeknek gyümölcsét mindkét város polgárai fogják élvezni.

Az elnök elmondta, a romániai Bihar megyében élők és az egész magyarság büszke lehet arra, hogy megéli kultúráját még akkor is, ha az néha nehézségekbe ütközik. Demian Zsolt egy hétköznapi példával írta le a kultúra fogalmát: „A kultúra olyan, mint az élet: bennünk van a helye. A múzeum és a könyvtár a kamra, a színház és a koncertterem a konyha. A tárolás, az elkészítés, a munkafolyamat kulcsállomásai. Az eredmény azonban a mindennapi használattól lesz része életünknek.”  Az elnök kiemelte irodalmárainkat, feltalálóinkat, zeneszerzőinket és kultúránk őrzőit, valamint a Magyar Himnuszt, mely a magyarságot összeköti. „Kultúránkat ismerjük meg, használjuk, éljük meg, tanítsuk és szerettessük meg az utánunk jövőkkel.” - zárta gondolatait Demian Zsolt.

 

A közös sikerek tesznek életerőssé

 

Muraközi István polgármester a gálaesten elmondott beszédében említést tett útmutató szellemi elődeinkről, és eredményeikről. Ahogy fogalmazott, a magyar kultúra – a történelmi, vallási, és néphagyományok, valamint a tudomány eredményei – tartottak meg minket a Kárpát-medencében. A polgármester szólt a jelenről is, amelyben épülnek a közterek, közösségi létesítmények, intézmények, és ahol folyamatos a törekvés arra, minél élhetőbb és praktikusabb mindennapokat adó infrastruktúra épülhessen ki úgy, hogy közben vigyázunk történelmi értékeinkre, kulturális adottságainkra.  „A Himnusz születését ünnepeljük, általa pedig a közöttünk fennálló, és egyre erősödő egységet. Ez az egység pedig immár nem csak a közös hagyományokban és kultúrában, hanem a kézzelfogható, gazdasági kapcsolatokban is eleven.”

A most megélt és az előttünk álló centenáriumok emlékeztessenek arra, hogy a közös munka és a közös sikerek elhomályosítják a közös sérelmeket és ellenállóvá, életerőssé tesznek minket – zárta gondolatait Berettyóújfalu polgármestere.

 

 

Magyarország tájegységeinek táncai a színpadon

 

Idén a gálaest fellépő vendége a kárpátaljai hagyományőrzés zászlóvivői, a tiszapéterfalvai Kokas Banda népzenei együttes volt. A 2006-ban alakult banda a népzene és hagyományaink iránt elkötelezett Kokas Károly családi és baráti köréből áll. A Vass Lajos nagydíjas együttes pörgős előadásaival számos tájegységet bejárt már, Berettyóújfalu pedig másodjára látta vendégül a bandát.

 

KHSz.

 

 

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap