Fecskelakásokkal és ösztöndíjjal segítik a fiatalokat

Berettyóújfalu Város Önkormányzata az Esély Otthon című felhívásra sikeres pályázatot nyújtott be, és 200 millió forint összegű támogatást nyert az Emberi Erőforrások Minisztériumától.

 

Az Európai Unió és a magyar állam társfinanszírozásával megvalósuló, 100%-os támogatási intenzitású projekt keretében fecskelakások kialakításával és ösztöndíjjal támogatják a helyben, hiányszakmákban dolgozó fiatalokat.

A pályázat részleteit Muraközi István január 18-án sajtótájékoztatón ismertette. – Ez a projekt a Berettyóújfaluban élő, vagy ide települni szándékozó fiataloknak a helyben maradását, vagy az ide költözését segíti. A hiányszakmában tanuló vagy dolgozó 18 és 35 év közötti korosztályt céloztuk meg. A szakmai program egyik része, hogy Berettyóújfaluban 11 darab fecskelakást tudunk kialakítani bruttó 100 millió forintból: hatot az Orbán Balázs tér 1., egyet a Kossuth utca 35. szám alatt, négyet pedig a Honvéd utcán. Ezek a lakhelyek teljesen bútorozottak, és nemcsak a lakhatást biztosítják konyhával, illetve fürdőszobával, hanem egyéb digitális eszközökkel is fel lesznek szerelve, tehát gyakorlatilag azonnal költözhetőek. A lakások elkészülte után a pályázás március 1-től indul, a várható beköltözés időpontja 2019. július 1-je. A bérleti jogot két évre kapják meg a beköltöző fiatalok, akiknek a lakhely használatáért bérleti díjat nem kell fizetniük, csak a felmerülő rezsiköltségeket. Pályázhat egyedülálló vagy párban élő fiatal, illetve család is egyaránt. A projekt másik része egy két részből álló ösztöndíj támogatás. Egyfelől a hiányszakmában tanulókat célozzuk meg. Az eredményesen pályázók, 6 hónapon keresztül, havi 30.000 forintnyi ösztöndíjban részesülnek. Másfelől a Berettyóújfaluban, hiányszakmában dolgozókat is szeretnénk segíteni. Őket 12 hónapig, havi 45.000 forinttal tudjuk támogatni. Azt, mi számít hiányszakmának, az önkormányzatnak kell meghatároznia. Legfontosabb célunk, hogy a városunkban élő, itt letelepedni szándékozó fiataloknak a lakhatási, oktatási és munkakörülményeit segítsük. Emellett az önkormányzat – mint a pályázat kedvezményezettje – azon keresztül, hogy hiányszakmában tanul vagy dolgozik valaki, a Berettyóújfaluban meglevő munkaerő problémákat is orvosolni tudja – mondta el a polgármester.

A fecskelakásoknak szánt 43 és 90 négyzetméter közötti ingatlanokra külső és belső felújítások várnak. Valamennyi lakás esetében megtörténik a nyílászárók, az elektromos- és vízhálózat cseréje. Az ingatlanokra, illetve az ösztöndíjra történő pályázás feltételeiről a képviselő-testület februári ülésén fog dönteni.

 

Sz.M.

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap