Oldal nyomtatása

Kiállításmegnyitó és az első adventi gyertyagyújtás

Zeneszóval és kiállításmegnyitóval indult az első adventi este városunkban december 2-án. Király Márta zongora és a kiállító Csuka Tímea csellójátékával vette kezdetét a Mozi Galériában január 15-ig látogatható tárlat.

A kiállítást Kaszanyitzky András nyitotta meg, aki elsőként egykori zeneiskolai emlékeit osztotta meg Csuka Tímeával kapcsolatban. A városi zeneiskola egykori igazgatója elmondta: a kiállító alkotásai meglepték őt. Auguste Rodin szavait idézve –mely szerint a szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik, hogy nem látjuk meg – úgy fogalmazott, Timi egy olyan alkat, aki észreveszi, és van tehetsége ahhoz, hogy ezt képpé formálja. Nemcsak azért, hogy eltöltse az időt, hanem hogy nekünk egy szűrőn keresztül örömszerzésként átadja. Mivel mindenki boldog akkor, ha szépeket lát – mondta el.

A kiállító Csuka Tímea másfél éve kezdett el komolyabban foglalkozni a festészettel. Azóta 180 alkotása született. Számára a festés a kikapcsolódás magasiskolája. – Világ életemben szerettem festeni és rajzolni, de sose volt hozzá elég időm, hogy belemélyedjek. Zenész vagyok, eddig csellóztam, zenekarban játszottam, gyereket neveltem, háztartást vezettem, és úgy látszik, most jött el az idő, hogy komolyabban foglalkozzam a festéssel. A képeim az élményeimet és a fantáziámat tükrözik. Az élményeim az életemből elkapott pillanatokat jelentik. A képzeletemből kipattant minták, ábrák, virágok, rajzok pedig mind az életem folyamán, fejemben felgyülemlett gyönyörűségek. Akrilfestékkel dolgozok, lakkozok, tussal rajzolom körbe a formáimat. Nagyon szívesen festek virágokat, de ezen kívül mindent kipróbálok – tudtuk meg Csuka Tímeától, aki szeretné, ha alkotásai elgyönyörködtetnék az embereket.

Az első adventi alkalom új helyszínen, a Makk Kálmán Mozi előtt folytatódott, ahol Muraközi István elmondta, bár új színtéren, de a régi célokkal szervezik meg idén is az ünnepi vasárnapokat. – Talán a legszentebb négy hétnek nézünk elébe, és sokan sokféleképpen élik ezt meg. Célunk, hogy közösségként együtt legyünk, és egy-egy gyertya meggyújtásával a sötétségből a fény irányába menjünk – tette hozzá a polgármester. Köszöntője után ünnepi fénybe borult a Szent István tér a díszkivilágítás felkapcsolásával.

Advent első vasárnapján a Berettyóújfalui Református Egyházközség szolgált, igét Majláth József hirdetett. Arról szólt, az adventi időszakot meghatározza a várakozás. A református lelkipásztor szerint a szelídségnek, illetve alázatnak nemcsak adventkor és karácsonykor kell meghatároznia életünket, hanem egész földi életünk alatt. – Úgy várjuk méltóképpen mi is a karácsonyt, Jézus születésének megünneplését, ha ugyanúgy élünk, mint ő, fel vagyunk készülve minden jó cselekedetre – zárta gondolatait.

Az adventi koszorú első gyertyáját Kaszanyitzky András, a városi zeneiskola egykori igazgatója gyújtotta meg.

 

Sz.M.