Oldal nyomtatása

A mézfogyasztás fontosságát népszerűsítették

Nyolc lovagrend bevonulásával vette kezdetét szeptember 29-én a Berettyóújfalu és Vidéke Méhészek Egyesülete, valamint a Bihari Mézlovagrend szakmai találkozója, méz- és eszközvására.

 

A Nadányi Zoltán Művelődési Házban megtartott Bihari Mézes Napon ezúttal is a mézfogyasztás fontosságára hívták fel a figyelmet.

A hetedik alkalommal megtartott rendezvény részleteit Daróczi Lajos ismertette. – Az esemény célja folyamatosan bővül. Induláskor kitűztük, hogy a mézet és a méhészetet népszerűsítsük. Vannak olyan gyerekek, akik 14 éves korukig nem találkoznak a mézzel, tehát rengeteg teendő van ez ügyben. Úgy gondolom, ma már egy üde, kellemes, édes színfoltja a városnak a szakmai találkozó, igyekszünk minden korosztály számára programokat nyújtani – tudtuk meg a Bihari Mézlovagrend főkrónikásától.

Köszöntőjében Dr. Vitányi István kiemelte, az esemény hozzájárult ahhoz, hogy Berettyóújfalu felkerüljön az ország turisztikai térképére, hiszen nem csak határon innen, hanem azon túlról is érkeztek méhészek. Az országgyűlési képviselő reményét fejezte ki annak kapcsán, hogy a hagyomány tovább folytatódik és minél többen fognak részt venni a későbbi találkozókon.

Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke elmondta, egyre népszerűbbek a szakmai találkozók. Emellett a hazai mézfogyasztásról is szólt. – Magyarország méhészeti nagyhatalom, de nem a mézfogyasztás, hanem a méztermelés terén. Mi termeljük az Európai Unióban megtermelt méz 10%-át. Négyzetkilométerenként nálunk van a legtöbb (12) méhcsalád, viszont csak fele mézet esszük, mint az uniós átlag, pedig a Kárpát-medencében termett méz csodálatos minőségű.

2018 mézkirálynőjének a tápiószecsői Lesti Kittit választották, akinek egy éven keresztül legfontosabb feladata a mézfogyasztás népszerűsítése. Bemutatkozása mellett programjáról is beszélt a szakmai találkozón.

Az embert mindig büszkeséggel tölti el, ha egy ilyen rendezvényen vehet részt – ezekkel a szavakkal nyitotta meg a VII. Bihari Mézes Napot Muraközi István. Berettyóújfalu polgármestere hozzátette: az eseménynek a nagyközönség számára mutató példája és szakmai jelentősége is van, hiszen nagyon sok családnak abból van bevétele, hogy méhekkel foglalkoznak, mézet állítanak elő.

A lovagrendek városban tett felvonulása után Majláth József református lelkipásztor kért áldást a mézre és a méhészekre. Az idei alkalomra a helyi mellett Gyuláról, Bajáról, Székesfehérvárról, Balassagyarmatról, Söjtörről, határon túlról Csíkszeredáról és Székelyudvarhelyről érkeztek mézlovagrendek.

Az eseményen lehetőség nyílt mézkóstolásra, valamint a mézek minősítésére is sor került. Négy kategóriában, 31 féle mézre lehetett szavazni. Nyeste János az akác és málnás mézével a fajta kategóriában is az első helyen végzett. Vegyes kategóriában Aranyos Attila erdei vegyes méze lett a legjobb, a különleges mézért járó díjat citromos-tormás mézéért Sáfián János vehette át. A rendezvényt kulturális műsorok is színesítették.

A nap folyamán méz- és eszközvásárlásra is volt lehetőség. A művelődési ház Erdélyi Gábor termében szakmai előadások várták az érdeklődőket.

 

Sz.M