Oldal nyomtatása

Koncertek és folk kavalkád a Szent István téren

Peter Sramek és az Ocho Macho koncertje, valamint Csűrdöngölő címmel folk kavalkád várta a Szent István-napi rendezvény közönségét városunkban augusztus 19-én. Berettyóújfaluban már évek óta hagyomány, hogy kétnapos programsorozat részeként emlékeznek az államalapítás ünnepére.

Peter Sramek a Rising Star című műsorból lehet ismerős a közönségnek. A fiatal énekes a zenei tehetségkutató harmadik helyén végzett. A szlovákiai születésű előadó berettyóújfalui fellépésén saját dalai mellett a Rising Star és a Sztárban sztár című műsorokban előadott számokat, valamint Zámbó Jimmy szerzeményeket énekelt.

Ebben az évben igazi folk kavalkádot láthattak a nézők a főtéren, amit idén először alkottak meg a szervezők. Táncosok és énekesek lepték el a Szent István teret, akik nem csak határon belülről, hanem azon túlról is érkeztek. A szerbek helyett Bulgáriából a Rhythmic Mazsorett Csoport, Nigériából a Team Gravity látogatott el városunkba. Létavértesről a Cserebingó Néptánccsoport, Földesről a Szélrózsa Néptáncegyüttes érkezett. A Bajnóca Néptánc Egyesület mind a négy csoportja – Kökörcsin, Boróka, Cserbóka és Bihar –, valamint Turzó Boglárka és a Nagy Bajnóca Népdalkör is fellépett a kavalkádon. Turzó Renáta és Vámosi István színpadra vitték a berettyóújfalui táncokat. A múltszázad közepén egy videó felvételen megörökített tánc helyi mellett szentpéterszegi és váncsodi gyűjtés. A koreográfián három éve dolgozik a páros, melyet teljes egészében a decemberi Bajnóca gálaműsorában láthat a közönség. A fellépő néptáncosokat a Bürkös zenekar kísérte.

Az augusztus 19-ei napot az Ocho Macho koncertje folytatta, akik először léptek fel a városban. Az együttes 2003-ban alakult, zenei stílusában a reggae, a ska, a punk és a latin ritmus találkozik. A kétszeres platina- és aranylemezes banda minden jelentős hazai fesztivál állandó szereplője, emellett számos külföldi eseményen is megfordultak már. A 2018-ban 15 éves zenekar az idei fellépésekre profi fény- és hangtechnikával készül, továbbá látványos színpadképpel örvendezteti meg a közönséget. Az estét tűzijáték zárta.