Oldal nyomtatása

Elindult a térfigyelő kamerarendszer

Az emberek biztonsága és a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság bűnmegelőző, illetve felderítő munkájának segítése érdekében térfigyelő kamerákat telepítettek a város tíz pontján.

A rendszer telepítése – amelyet közel egy éves előkészület előzött meg – 100%-ban önkormányzati forrásból valósult meg.

Az eszköz beüzemelésére és átadására a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságon került sor. A március 14-ei sajtótájékoztatón Muraközi István polgármester elmondta, a 4K rögzítésre alkalmas kamerák a város forgalmas útszakaszaihoz kerültek. – Az elmúlt időszakban azt vettük észre, hogy Berettyóújfalu térfigyelő kamerákkal ellátott közterületein az elkövetett bűncselekmények visszaszorulnak, vagy ha vannak is bűntettek, sokkal könnyebb azok felderítése. Lakossági és képviselői jelzések alapján felmerült az igény, hogy a város több pontján kellene új kamerákat felszerelni. Ekkor felvettük a kapcsolatot a rendőrkapitányság vezetőivel és kollégáival. Úgy vélték, ez nagyon fontos, de nem szabad kompromisszumokat kötni a minőség terén. Innentől kezdve nem kamerában, hanem térfigyelő kamerarendszerben gondolkodtunk. 2017-ben éppen emiatt kötöttünk egy együttműködési megállapodást, így a képek rögzítése és tárolása a kapitányság épületében történik. Az önkormányzat a 2017. évi költségvetéséből öt millió forintot különített el erre a célra, végül bruttó nyolc millió forintból valósult meg a kamerarendszer kiépítése – fogalmazott Muraközi István. A polgármester hozzátette: az emberek biztonsága mindennél többet ér, ezért bíznak benne, hogy a rendszer beváltja a hozzá fűzött reményeket.

Dr. Tóth Ferenc kapitányságvezető arról számolt be, a kamerák várfalként veszik körbe a települést. A kiépítéssel kapcsolatban azt kérte, inkább kevesebb jó minőségű kamera legyen, mint több használhatatlan. – A rendszer 24 órában működik, folyamatosan rögzít és tárolja is a felvételeket az adatvédelmi törvényeknek megfelelően. A képek felhasználására szükség esetén kerül sor. A felvételeket nagyítani is tudjuk és kérésemnek megfelelően a kamerák – amelyek a rendszámtól kezdve az egyedi azonosító jelekig mindent felvesznek – éjszaka is látnak – mondta el a rendőr alezredes.

A közbeszerzési eljárás során a 25 éves vagyonvédelmi múltra visszatekintő GRS Security Kft. adta a legjobb ajánlatot. Nagy Sándor ügyvezető elmondta, nagy öröm számukra, hogy hozzájárulhatnak a lakosság biztonságához. – Az elvárás az volt, hogy egy olyan eszköz kerüljön telepítésre, amely a rendőrkapitányság részéről egy használható és adott esetben – ha bűncselekmény történik – egy visszakereshető rendszer legyen. A megfigyelési pontokra kettő-kettő darab nagyon jó felbontású (4 és 8 megapixeles) Full HD kamerát szereltünk fel. Az egyik 92 fokos látószögű, akár éjszaka is színes képet biztosító, a másik egy szűkebb területet látó, ami a rendszámot tudja beazonosítani. A kamerák képei vezeték nélküli hálózat és átjátszóállomások közbeiktatásával jutnak el a központi rögzítő egységhez. Áramkimaradás esetén automatikusan akkumulátorról üzemelnek tovább az eszközök – tudtuk meg Nagy Sándortól.

A 32 csatornás, bővíthető rendszer segítségével jelenleg tíz helyszín képeinek megfigyelésére, események azonnali betekintésére, visszanézésére és elemzésére van lehetőség. Kamera található a szentmártoni körforgalomnál, a Penny Market és az Elzett előtti kereszteződésnél, a Csonkatorony előtti úton, a 42-es főút kórház bekötőnél, a Péterszegi és a Földesi úton, a Földesi út-Kossuth út elágazásánál, a MOL-kút, valamint a Tesco előtt.

 

Sz.M.