Oldal nyomtatása

Több mint egymilliárd forint fürdőfejlesztésre Berettyóújfaluban

Több mint egymilliárd forintot fordíthat fürdőfejlesztésre Berettyóújfalu. A részleteket a március 23-án megtartott sajtótájékoztatón jelentették be.

Mint elhangzott, a Bihar Termálliget strand, uszoda és gyógyvizes fürdő gyógyászati fejlesztését állami céltámogatással 1milliárd 72 millió forintból valósítják meg 2019 végéig. Ezt Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő és Muraközi István polgármester jelentette be a tájékoztatón.

Elhangzott: Dr. Vitányi István még 2016-ban kereste meg a szakminisztériumot és nyújtotta be a fürdőfejlesztést tartalmazó előterjesztéseket. A képviselő felidézte, az egykori Leventeházhoz kapcsolódó medencék 1995-ben uszoda-komplexummal, majd 2010-ben egy 330 milliós fejlesztés után öt újabb medencével, bővülő szolgáltatásokkal újult meg és  vált mára az éves 100 ezer fő feletti látogatószámú Bihar Termálligetté. Az elmúlt években pedig ugrásszerűen megnőtt az országhatáron túlról érkező vendégek száma is. A turisztikai szempontok mellett viszont mindvégig a gyógyászati fejlesztés volt a legfontosabb cél – hangsúlyozta a képviselő. Az első pozitív döntés 2016-ban született, akkor a Belügyminisztérium ítélt meg 300 millió forint összegű céltámogatást a termálliget fejlesztésére. Erről azonban hamar kiderült, hogy az elképzelések megvalósításához nem elegendőek, így – folytatva az egyeztetést a fejlesztési és a gazdasági tárcákkal – egy újabb támogatásról született döntés: a miniszterelnökség támogatását is megkapva hatályba lépett a több mint 1 milliárd 72 millió forint biztosítására vonatkozó kormányhatározat, mely már a Magyar Közlönyben is megjelent, így hivatalossá is vált. A beruházás 20 új munkahelyet is létrehoz, a Gróf Tisza István Kórház működtetésében lévő gyógyászati részleggel emelte ki Vitányi István, hozzátéve, hogy a fejlesztés révén Berettyóújfalu gyógyvízével is felkerül a térség turisztikai térképére és még vonzóbb lehet az idelátogató vendégek számára. Ezt erősíti, hogy a fürdőfejlesztéssel egyidejűleg eléri a várost a gyorsforgalmi úthálózat, valamint más, térségi szintű turisztikai fejlesztések is megvalósulnak (múzeum, könyvtár, zsinagóga, kerékpárutak).

Várhatóan 2018 ősz végén elkezdődnek a beruházások a strand uszoda épületének területén, melynek alapterülete is jelentősen bővül, 2751 négyzetméterre – folytatta a tájékoztatót Muraközi István. Berettyóújfalu polgármestere ismertette, összességében 67 százalékkal nő a főépület és a medencék területe. A támogatás felhasználásával az épület új szinttel is bővül, teljesen akadálymentes lesz. Összességében harmadával nő a főépület és a medencék területe, új 106 négyzetméteres gyógyvizes medence és jacuzzi is épül a meglévő úszómedence mellé. A szintek között felvonót építenek, a pinceszinten gépészeti funkciókat is bővítenek. A földszinten új, korszerű öltözőket, információs pultot és büfét alakítanak ki. Bővül a szauna sókabinnal, infra-, gőz-, és finn szaunával, valamint ezekhez egy hidegvizes merülőmedence is tartozik majd.

A beruházás során az emeleti szintre kerül a Gróf Tisza István Kórházzal együttműködve egy új, mozgásszervi rehabilitációs és egyéb gyógyászati, járóbeteg ellátó részleg, ahol fizikoterápiás kezelések, mágnesterápia, gyógytorna, gyógymasszázs, balneoterápiás és hidroterápiás kezelések kapnak helyet. A tetőszinten napozóterasz is lesz.

A tájékoztatón szó volt arról is, hogy 2017-ben kórházunkban a rehabilitációs részlegen 18.255 főt láttak el. A kórház a most bejelentett beruházás után várhatóan körülbelül 25.000 főt tud majd egy évben ellátni. Berettyóújfaluban és Biharban, illetve a kórház ellátási területén élők számára több olyan, a TB által támogatott kezelés és szolgáltatás válik ingyenesen vagy kedvezményesen elérhetővé, melyekért eddig más fürdővárosokba kellett elutazni – mondta a polgármester.

Muraközi István arról is szólt, a fürdő teljes fejlesztése majdcsak 1,5 milliárd forint. A fennmaradó összeget a még 2017 szeptemberében a régiók közötti Interreg Románia-Magyarország program felhívására benyújtott pályázatból finanszíroznák, melynek nyertessége esetén 882 ezer eurót fordíthatna e célra, ez kb. 280 millió forint. Több mint 20 új munkahely is létesülhet a beruházás kapcsán, illetve a helyi turisztikával, vendéglátással foglalkozó vállalkozók is profitálhatnak a fejlesztésből. A fürdőfejlesztéssel kapcsolatos pozitív hozadék lehet, hogy tovább növekszik a Bihar Termálliget látogatottsága – mely eddig a nyári hónapokra koncentrálódott –, de ezt követően egész évben várhatóak fürdővendégek – tette hozzá a polgármester. A Gróf Tisza István Kórház ellátási területéhez tartozó közel 90 ezer embernek pedig – köztük Berettyóújfalu lakóinak – nem kell messze menni ezen szolgáltatások igénybevétele érdekében.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a március 29-i testületi ülésen döntenek a kiviteli tervek elkészítéséről, és a közbeszerzés után ősszel kezdődhetnek meg az előkészítő munkálatok, amire 300 millió forint áll rendelkezésre 2018 végéig, a további 772 millió forintot pedig 2019-ben használják fel.

 

K.Zs.