Oldal nyomtatása

Farsangolás vidám felvonulással és kiszebáb égetéssel

Verses rigmusokkal, nagy hangzavarral, hangos csörömpöléssel és kiszebáb égetésével próbálták meg elűzni a telet a Széchenyi István Tagiskola tanulói. Az alsó tagozatos diákok farsang alkalmából jelmezbe bújtak és nagy lármával igyekeztek elkergetni a hideg évszakot február 20-án.

A berettyóújfalui általános iskolában évek óta megünneplik a farsangi népszokásokat. Aranyiné Csalánosi Csilla, a felső tagozatos munkaközösség vezetője elmondta, ez az esemény minden évben egy nagyon várt és örömteli program a gyerekeknek. Igyekeztek úgy megszervezni ezt az alkalmat, hogy a kisebbek jól érezzék magukat és élményt adó legyen számukra ez a népszokás. A télűzés egyik jelképes formájaként az iskola udvarán kiszebábokat égettek el. Emellett egy-egy osztály a Berettyó-partra is kivonult, ahol a szalmából összeállított szimbolikus boszorkánybábukat a vízre bocsátották és ott kergették el egy másik módon a telet. Az alsóbb évfolyamokon a szokásos farsangi fánkevés sem maradhatott el.

A nagyon ötletes farsangi figurák versenyének eredményhirdetésén a pártatlan zsűri két különdíjat osztott ki. Az alsó tagozatosoknál az 1. d osztály által készített polip lett a győztes, míg a felsősöknél a 6. d osztály madárijesztő alkotása végzett az első helyen. A nyertesek egy-egy tortával gazdagodtak, a többiek emléklapot és süteményt vehettek át a zsűri tagjaitól.