Oldal nyomtatása

Megkezdődött a báli szezon

Immár 6. alkalommal „nyitotta meg” a báli szezont 2017. december 9-én a BMSE kézilabdacsapata városunkban, akik évről-évre egyre színvonalasabb BMSE Bált rendeznek, amelynek bevétele természetesen az egyesület költségeinek finanszírozásához járul hozzá.

Az idén sem történt ez máshogy, kéziseink összefogva, együtt szépítették a Kabos Endre Városi Sportcsarnokot – az „otthonukat” – Szító Márti vezetésével, aki ismét kitett magáért és pazar díszítéssel várta a vendégeket.

A nyitótáncot a Rengő Néptáncegyüttes ropta, akik teljesen új koreográfiával lepték meg a nagyközönséget, hisz örkői cigánytáncot lejtettek, mely mondhatni teljes ámulatba ejtette a bálozókat. Bónácz János alpolgármester fogadta el a meghívást és kedves szavaival köszöntötte a vendégeket, valamint a nem mindennapos díszvendégeket: Tóth Rózsa a kitűnő volt kézilabdázó, ma már a Kézilabda Szövetség szakfelügyelője, illetve Szikszay Sándor a Hajdú-Bihar Megyei Kézilabda Szövetség Versenybizottságának elnöke tisztelték meg személyükkel a rendezvényt.

A Borosjenői Kádár István Hagyományőrző Egyesület jelmezes előadására is sor került, amely korhű ruhákban és fegyverzettel ellátva riogatta a közönség sorait.

Mindenki nagy örömére a Nepálból nemrég hazatérő Pethő Sebastian egykori csapattárs is ellátogatott a bálba, így megkérték a szervezők, ha már ott van közöttük, rögtönözzön egy kis élménybeszámolót himalájai expedíciójáról.

Az est hátralévő részében a táncé, a szórakozásé, a felhőtlen kikapcsolódásé volt a főszerep.

A 230 vendég néha egy emberként énekelt összekapaszkodva vagy épp vonatozva, de nem is csoda, hisz ez egy hatalmas, nagy család.

Ha kell, szurkolnak a csapatoknak, akik mindent meg is tesznek azért, hogy minél több nyert meccset játszanak, ha kell, adakoznak a rászorulóknak, de évente egy alkalommal csak és kizárólag a közös mulatozás kedvéért jönnek össze.

A táncot csak az értékes nyereménytárgyakat tartalmazó tombolasorsolás szakította meg.

A fődíjat – egy darab két főre szóló wellness hétvége Gyulára – Muraközi István polgármester ajánlotta fel, melyért ezúton is hatalmas köszönet.

 

Kucskár Évi

Fotók: Kucskár Ági